Aktuális tornák

A blogról

A MexiFoci blogot 2011 nyarán, az Argentínában rendezett Copa América küzdelmeit megelőzően indítottam. Ezen a versenyen Mexikót az akkor 22 éven alulinak számító generáció képviselte és búcsúzott már a csoportküzdelmek után három vereséggel.
Az argentínai küzdelmekkel egyidőben viszont a 17 éven aluliak hazai pályán világbajnokok lettek, egy hónap múlva a 20 éven aluliak Kolumbiában vb bronzot szereztek.
2012 nyarára a Copa Américán leszereplő társaságról is bebizonyosodott, hogy a saját korosztályukban világszínvonalon fociznak: a londoni olimpián a döntőben a brazilokat legyőzve ők is aranyérmesek lettek.
Így bizton állíthatjuk, hogy jelenleg Mexikó rendelkezik a világon a legjobb utánpótlás bázissal. Ez felnőtt világbajnoki érmekben egyelőre még nem jelentkezett, de a magam részéről hiszek benne, hogy már 2014-ben dobogóra állhat a közkeletű nevén El Trinek nevezett társaság a brazíliai vb-n.

Eredeti szándékaim szerint a blog nemcsak az El Tri sikereit, de - szépen lassan - az azték klubfutballt is igyekszik közelebb hozni a magyar focirajongókhoz. Annál is inkább, mert a mexikói szövetség (röviden: FeMexFut) nem titkolt célja, hogy a 2012 nyarán megreformált honi pontvadászatukat 2015-re a világ ötödik legerősebb bajnokságává tegyék. A Liga MX-ben már most is számos olyan idegenlégiós szerepel, akik hazájuk nemzeti tizenegyének is tagjai, a jövőben még további klasszisok érkezése várható. A blog róluk is szól, a jövőben igyekszem a mexikói sztárok mellett az idegenlégiósok portréit is lefesteni.

A blog indítása óta eltelt időszakban számos lehetőséggel és korláttal szembesültem. Nagyon nehéz heti 20-25 mérkőzést naprakészen megjelentetni, ugyanakkor sikerült megtalálnom a világhálón a legjobb képek, videók, statisztikák forrásait. Lehetőségemhez mérten igyekszem ezeket naprakészen feltölteni. A mexikói válogatott 2011 nyara óta eltelt időszakát tekintve a MexiFoci blog már most is egyedülálló: szerepel rajta az összes mérkőzés összefoglalója és a Tri kezdőcsapatának fotója. A jövőben ugyanezt igyekszem a teljesség igényével kiterjeszteni a korosztályos válogatottakra, illetve a bajnoki és kupaküzdelmekre is.

Kasza Péter Ferenc

Jogi alapfogalmak és a foci

2012. július 25-én a Zentai Nyári Ifjúsági Játékok keretében rendezett SZTE Nyári Egyetem előadássorozaton elhangzott előadás szerkesztett változata.

Előadásomban egy közismert területről, a labdarúgásból vett példákon keresztül kívánom bemutatni a jog néhány alapfogalmát. Elsődlegesen azt, hogy miben tér el a jog más szabályrendszerektől, így a jogszerűség és az igazságosság mentén az erkölcstől. Érdemes megvizsgálni, hogy a labdarúgás játékszabályai mennyiben viselnek magukon erkölcsi és mennyiben jogi jegyeket. Miként helyezhető el a fair play ebben a kettősségben? Mi a különbség az objektív és a szubjektív felelősség között? A jog különbséget tesz szándékosság és gondatlanság között is, vajon ugyanez mennyiben figyelhető meg a foci szabálykönyvében? Milyen következményei lehetnek egy szándékos, durva szabálytalanságnak és valóban arányban állnak-e ezek a játékvezetők által kötelezően alkalmazandó más büntetésekkel.

Címkék

a2011 1. forduló (7) a2011 10. forduló (1) a2011 11. forduló (1) a2011 12. forduló (1) a2011 13. forduló (1) a2011 14. forduló (1) a2011 15. forduló (1) a2011 16. forduló (1) a2011 17. forduló (1) a2011 2. forduló (1) a2011 3. forduló (1) a2011 4. forduló (3) a2011 5. forduló (4) a2011 6. forduló (1) a2011 7. forduló (1) a2011 8. forduló (1) a2011 9. forduló (1) a2011 liguilla 1/2 (1) a2011 liguilla 1/4 (1) a2011 liguilla döntő (1) a2012 1. forduló (9) a2012 10. forduló (2) a2012 11. forduló (2) a2012 12. forduló (2) a2012 13. forduló (1) a2012 14. forduló (2) a2012 15. forduló (1) a2012 16. forduló (2) a2012 17. forduló (3) a2012 2. forduló (8) a2012 3. forduló (9) a2012 4. forduló (9) a2012 5. forduló (9) a2012 6. forduló (9) a2012 7. forduló (9) a2012 8. forduló (3) a2012 liguilla 1/4 (4) a2012 liguilla döntő (2) anglia (1) apertura (1) apertura 2010 (3) apertura 2011 (34) apertura 2012 (86) argentína (1) ars blogica (1) atlante (13) atlas (12) bajnoki döntő (2) bajnoki rendszer (3) barátságos mérkőzés (15) beharangozó (7) bicentenario (1) bicentenario 2010 (1) bosznia-hercegovina (1) brazília (3) campeón (3) campeón des campeones (1) chicharito (1) chile (2) chivas guadalajara (20) chorrillo (1) clausura (1) clausura 2011 (2) clausura 2012 (1) club américa (18) club tijuana (22) concacaf bajnokok ligája 2012-13 (3) concacaf bajnokok ligája döntő (1) concachampions (3) concachamps (1) copa américa (5) costa rica (3) cruz azul (14) csapatkép (137) dánia (1) dél-korea (1) descenso (2) egyesült államok (3) el salvador (2) el tri (39) estadio 3 de marzo (1) estadio alfonso lastras ramirez (1) estadio andrés quintana roo (1) estadio azteca (1) estadio azul (1) estadio caliente (1) estadio corregidora (1) estadio cuauhtemoc (1) estadio hidalgo (1) estadio jalisco (1) estadio morelos (1) estadio nemesio diez (1) estadio nou camp (1) estadio olímpico benito juárez (1) estadio olimpico universitario (1) estadio omnilife (1) estadio tecnologico (1) estadio tsm corona (1) estadio universitario (1) estadio victoria (1) estadio víctor manuel reyna (1) estudiantes tecos (6) fc barcelona (1) felkészülés (1) felkészülési (3) focitörténelem (29) gabon (1) gol olimpico (1) guyana (2) hexagonál (6) honduras (1) időzóna (1) indios juárez (3) infografika (4) jaguares chiapas (15) jamaica (2) japán (2) jegyzőkönyv (14) kamerun (2) kiesés (1) klubok (1) kolumbia (2) konföderációs kupa (2) koreai ndk (1) korosztályos válogatottak (11) lengyelország (1) leon (1) león (11) liga mx (87) liguilla (7) london 2012 (6) manchester city (1) marco fabián (1) meccs statisztika (111) mexikói válogatott (1) monarcas morelia (14) monterrey (19) nagy-britannia (1) naptár (18) necaxa (4) nigéria (1) odds (6) olaszország (1) olimpia (7) olimpiai csapat (14) pachuca (13) panama (1) peru (2) primera division (38) puebla (13) pumas unam (16) querétaro (13) real esteli (1) real madrid (2) repechaje (1) santos laguna (16) san luis (14) spanyolország (1) stadion (21) statisztika (2) superlíder (3) svájc (1) szenegál (1) szerbia (1) tigres uanl (15) toluca (18) torneo (1) tri olímpico (10) u17 vb (1) u20 vb (9) uruguay (1) vb-selejtező (13) vb 2014 (12) venezuela (1) videó (153) wales (1) world football challenge (5) Címkefelhő

Facebook


MexiFoci naptár: 2011. / 31. hét (P - V)

31. hét (H - Cs)
2011. augusztus 1-4.
31. hét (P - V)
2011. augusztus 5-7.
32. hét
2011. augusztus 8-14.

2011. augusztus 5. (péntek)

F-
csoport
3. forduló
2011. 08. 05.Péntek00:00 CEST2011.08.04. (Cs) 17:00 COT
Mexikó
U-20
Anglia
U-20
0-0Estadio Olimpico Jaime Morón León, Cartagena, COL
F-
csoport
3. forduló
2011. 08. 05.Péntek00:00 CEST2011.08.04. (Cs) 17:00 COT
Argentína
U-20
Koreai NDK
U-20
3-0Estadio Atanasio Girardot,
Medellín, COL
Selejtező2011. 08. 05.Péntek02:00 CEST2011.08.04. (Cs) 20:00 GYT
Alpha United
Herediano
2-2Providence Stadium,
Providence, GUY
E-
csoport
3. forduló
2011. 08. 05.Péntek03:00 CEST2011.08.04. (Cs) 20:00 COT
Brazília
U-20
Panama
U-20
4-0Estadio Metropolitano Roberto Meléndez, Barranquilla, COL
E-
csoport
3. forduló
2011. 08. 05.Péntek03:00 CEST2011.08.04. (Cs) 20:00 COT
Egyiptom
U-20
Ausztria
U-20
4-0Estadio Olimpico Jaime Morón León, Cartagena, COL
Selejtező2011. 08. 05.Péntek04:00 CEST2011.08.04. (Cs) 20:00 CST
Municipal
Motagua
2-0Estadio Nacional Mateo Flores,
Guatemalaváros, GUA

2011. augusztus 6. (szombat)

B-
csoport
3. forduló
2011. 08. 06.Szombat00:00 CEST2011.08.05. (P) 17:00 COT
Portugália
U-20
Új-Zéland
U-20
1-0Estadio Olimpico Pascual Guerrero, Cali, COL
B-
csoport
3. forduló
2011. 08. 06.Szombat00:00 CEST2011.08.05. (P) 17:00 COT
Uruguay
U-20
Kamerun
U-20
0-1Estadio Nemesio Camacho
(El Campín), Bogotá, COL
A-
csoport
3. forduló
2011. 08. 06.Szombat03:00 CEST2011.08.05. (P) 20:00 COT
Francia-ország
U-20
Mali
U-20
2-0Estadio Olimpico Pascual Guerrero, Cali, COL
A-
csoport
3. forduló
2011. 08. 06.Szombat03:00 CEST2011.08.05. (P) 20:00 COT
Kolumbia
U-20
Koreai Köztársaság U-20
1-0Estadio Nemesio Camacho
(El Campín), Bogotá, COL
 2011. 08. 06.Szombat22:00CEST2011.08.06. (Szo) 15:00 CDT 
FC Barcelona
Club América
2-0Cowboys Stadium,
Arlington, TX, USA
4.
forduló
2011. 08. 06.Szombat23:00 CEST2011.08.06. (Szo) 16:00 CDT
Cruz Azul
Atlante
2-1Estadio Azul,
Mexikóváros

2011. augusztus 7. (vasárnap)

4.
forduló
2011. 08. 07.Vasárnap00:00 CEST2011.08.06. (Szo) 17:00 CDT
Querétaro
Pachuca
2-1Estadio La Corregidora,
Querétaro
C-
csoport
3. forduló
2011. 08. 07.Vasárnap00:00 CEST2011.08.06. (Szo) 17:00 COT
Ecuador
U-20
Costa Rica
U-20
3-0Estadio Hernán Ramírez Villegas,
Pereira, COL
C-
csoport
3. forduló
2011. 08. 07.Vasárnap00:00 CEST2011.08.06. (Szo) 17:00 COT
Ausztrália
U-20
Spanyol-ország
U-20
1-5Estadio Palogrande,
Manizales, COL
4.
forduló
2011. 08. 07.Vasárnap02:00 CEST2011.08.06. (Szo) 19:00 CDT
Chivas Guadalajara
Pumas UNAM
0-0Estadio Omnilife,
Guadalajara
4.
forduló
2011. 08. 07.Vasárnap02:00 CEST2011.08.06. (Szo) 19:00 CDT
Santos Laguna
Club Tijuana
1-3Estadio TSM Corona,
Torreón
D-
csoport
3. forduló
2011. 08. 07.Vasárnap03:00 CEST2011.08.06. (Szo) 20:00 COT
Szaúd-Arábia
U-20
Nigéria
U-20
0-2Estadio Hernán Ramírez Villegas,
Pereira, COL
D-
csoport
3. forduló
2011. 08. 07.Vasárnap03:00 CEST2011.08.06. (Szo) 20:00 COT
Horvátország
U-20
Guatemala
U-20
0-1Estadio Centenario,
Armenia, COL
4.
forduló
2011. 08. 07.Vasárnap04:00 CEST2011.08.06. (Szo) 21:00 CDT
Monterrey
Monarcas Morelia
2-0Estadio Tecnológico,
Monterrey
4.
forduló
2011. 08. 07.Vasárnap19:00 CEST2011.08.07. (V) 12:00 CDT 
Toluca
Atlas
0-0Estadio Nemesio Diez,
Toluca
4.
forduló
2011. 08. 07.Vasárnap19:00 CEST2011.08.07. (V) 12:00 CDT 
Puebla
Jaguares Chiapas
1-2Estadio Cuauhtémoc,
Puebla
31. hét (H - Cs)
2011. augusztus 1-4.
31. hét (P - V)
2011. augusztus 5-7.
32. hét
2011. augusztus 8-14.
Utoljára frissítve: 2011.07.01. 01:07 Szerző: KaszaP

Szólj hozzá!

Címkék: naptár

MexiFoci naptár: 2011. / 31. hét (H - Cs)

30. hét
2011. július 25-31.
31. hét (H - Cs)
2011. augusztus 1-4.
31. hét (P - V)
2011. augusztus 5-7.

2011. augusztus 1. (hétfő)

2.
forduló
2011. 08. 01.Hétfő 00:00 CEST2011.07.31. (V) 17:00 CDT
Chivas Guadalajara
Jaguares Chiapas
2-1Estadio Omnilife,
Guadalajara
C-
csoport
1. forduló
2011. 08. 01.Hétfő01:00 CEST2011.07.31. (V) 18:00 COT
Ausztrália
U-20
Ecuador
U-20
1-1Estadio Palogrande,
Manizales, COL
D-
csoport
1. forduló
2011. 08. 01.Hétfő01:00 CEST2011.07.31. (V) 18:00 COT
Horvátország
U-20
Szaúd-Arábia
U-20
0-2Estadio Centenario,
Armenia, COL

 

2011. augusztus 2. (kedd)

E-
csoport
2. forduló
2011. 08. 02.Kedd00:00 CEST2011.08.01. (H) 17:00 COT
Egyiptom
U-20
Panama
U-20
1-0Estadio Metropolitano Roberto Meléndez, Barranquilla, COL
F-
csoport
2. forduló
2011. 08. 02.Kedd00:00 CEST2011.08.01. (H) 17:00 COT
Mexikó
U-20
Koreai NDK
U-20
3-0Estadio Atanasio Girardot,
Medellín, COL
E-
csoport
2. forduló
2011. 08. 02.Kedd03:00 CEST2011.08.01. (H) 20:00 COT
Brazília
U-20
Ausztria
U-20
3-0Estadio Metropolitano Roberto Meléndez, Barranquilla, COL
F-
csoport
2. forduló
2011. 08. 02.Kedd03:00 CEST2011.08.01. (H) 20:00 COT
Argentína
U-20
Anglia
U-20
0-0Estadio Atanasio Girardot,
Medellín, COL

2011. augusztus 3. (szerda)

A-
csoport
2. forduló
2011. 08. 03.Szerda00:00 CEST2011.08.02. (K) 17:00 COT
Francia-ország
U-20
Koreai Köztársaság U-20
3-1Estadio Nemesio Camacho
(El Campín), Bogotá, COL
B-
csoport
2. forduló
2011. 08. 03.Szerda00:00 CEST2011.08.02. (K) 17:00 COT
Uruguay
U-20
Új-Zéland
U-20
1-1Estadio Olimpico Pascual Guerrero, Cali, COL
A-
csoport
2. forduló
2011. 08. 03.Szerda03:00 CEST2011.08.02. (K) 20:00 COT
Kolumbia
U-20
Mali
U-20
2-0Estadio Nemesio Camacho
(El Campín), Bogotá, COL
B-
csoport
2. forduló
2011. 08. 03.Szerda03:00 CEST2011.08.02. (K) 20:00 COT
Portugália
U-20
Kamerun
U-20
1-0Estadio Olimpico Pascual Guerrero, Cali, COL
Selejtező2011. 08. 03.Szerda04:00 CEST2011.08.02. (K) 20:00 CST
Real Estelí
Toronto FC
1-2Estadio Independencia,
Estelí, NCA

2011. augusztus 4. (csütörtök)

C-
csoport
2. forduló
2011. 08. 04.Csütörtök00:00 CEST2011.08.03. (Sze) 17:00 COT
Ecuador
U-20
Spanyol-ország
U-20
0-2Estadio Palogrande,
Manizales, COL
D-
csoport
2. forduló
2011. 08. 04.Csütörtök00:00 CEST2011.08.03. (Sze) 17:00 COT
Szaúd-Arábia
U-20
Guatemala
U-20
6-0Estadio Centenario,
Armenia, COL
3.
forduló
2011. 08. 04.Csütörtök02:00 CEST2011.08.03. (Sze) 19:00 CDT
Club América
Estudiantes Tecos
1-2Estadio Azteca,
Mexikóváros
 2011. 08. 04.Csütörtök02:00CEST2011.08.03. (Sze) 20:00 EDT
FC Barcelona
Chivas Guadalajara
1-4Sun Life Stadium,
Miami, FL, USA
Selejtező2011. 08. 04.Csütörtök02:00 CEST2011.08.03. (Sze) 19:00 CDT
FC Dallas
Alianza FC
1-0Pizza Hut Park,
Frisco, TX, USA
Selejtező2011. 08. 04.Csütörtök02:00 CEST2011.08.03. (Sze) 19:00 CDT
Tempête FC
Monarcas Morelia
0-2Estadio Morelos,
Morelia
Selejtező2011. 08. 04.Csütörtök02:00 CEST2011.08.03. (Sze) 20:00 AST
Puerto Rico Islanders
Isidro Metapán
3-1Estadio Juán Rámon Loubriel, Bayamón, PUR
C-
csoport
2. forduló
2011. 08. 04.Csütörtök03:00 CEST2011.08.03. (Sze) 20:00 COT
Ausztrália
U-20
Costa Rica
U-20
2-3Estadio Palogrande,
Manizales, COL
D-
csoport
2. forduló
2011. 08. 04.Csütörtök03:00 CEST2011.08.03. (Sze) 20:00 COT
Horvátország
U-20
Nigéria
U-20
2-5Estadio Centenario,
Armenia, COL
3.
forduló
2011. 08. 04.Csütörtök03:30 CEST2011.08.03. (Sze) 20:30 CDT
Pachuca
Cruz Azul
1-0Estadio Hidalgo,
Pachuca
3.
forduló
2011. 08. 04.Csütörtök03:45 CEST2011.08.03. (Sze) 20:45 CDT
Tigres UANL
Toluca
2-2Estadio Universitario,
San Nicolás de los Garza
3.
forduló
2011. 08. 04.Csütörtök03:45 CEST2011.08.03. (Sze) 20:45 CDT
Atlas
Querétaro
3-0Estadio Jalisco,
Guadalajara
3.
forduló
2011. 08. 04.Csütörtök04:00 CEST2011.08.03. (Sze) 21:00 CDT
Atlante
Puebla
5-1Estadio Quintana Roo,
Cancún
3.
forduló
2011. 08. 04.Csütörtök04:00 CEST2011.08.03. (Sze) 21:00 CDT
Pumas UNAM
Monterrey
2-1Estadio Olimpico Universitario,
Mexikóváros
Selejtező2011. 08. 04.Csütörtök04:00 CEST2011.08.03. (Sze) 19:00 PDT
Seattle Sounders
San Francisco
2-0 h.CentralLink Field,
Seattle, WA, USA
Selejtező2011. 08. 04.Csütörtök04:00 CEST2011.08.03. (Sze) 20:00 CST
Olimpia
Santos Laguna
2-1Estadio Tiburcio Carías Andino,
Tegucigalpa, HON
30. hét
2011. július 25-31.
31. hét (H - Cs)
2011. augusztus 1-4.
31. hét (P - V)
2011. augusztus 5-7.
Utoljára frissítve: 2011.07.01. 01:06 Szerző: KaszaP

Szólj hozzá!

Címkék: naptár

MexiFoci naptár: 2011. / 30. hét

29. hét
2011. július 18-24.
30. hét
2011. július 25-31.
31. hét (H - Cs)
2011. augusztus 1-4.

2011. július 25. (hétfő)

1.
forduló
2011. 07. 25.Hétfő 01:00 CEST2011.07.24. (V) 18:00 CDT
Jaguares Chiapas
Monterrey
1-4Estadio Víctor Emanuel Reyna,
Tuxtla Gutiérrez

2011. július 27. (szerda)

 2011. 07. 27.Szerda01:30CEST2011.07.26. (K) 18:30 EDT
Juventus Torino
Club América
1-0Citi Field,
Flushing, NY, USA
Selejtező2011. 07. 27.Szerda02:00 CEST2011.07.26. (K) 19:00 EST
San Francisco
Seattle Sounders
1-0Estadio Rommel Fernández Gutiérrez, Panamaváros, PAN
Selejtező2011. 07. 27.Szerda04:00 CEST2011.07.26. (K) 20:00 CST
Herediano
Alpha United
8-0Estadio Nacional de Costa Rica, San José, CRC

2011. július 28. (csütörtök)

Selejtező2011. 07. 28.Csütörtök02:00 CEST2011.07.27. (Sze) 20:00 EDT
Toronto FC
Real Estelí
2-1BMO Field,
Toronto, ON, CAN
Selejtező2011. 07. 28.Csütörtök02:00 CEST2011.07.27. (Sze) 18:00 CST 
Isidro Metapán
Puerto Rico Islanders
2-0Estadio Jorge 'Calero' Suárez Landaverde, Metapán, ESA
Selejtező2011. 07. 28.Csütörtök04:00 CEST2011.07.27. (Sze) 21:00 CDT
Santos Laguna
Olimpia
3-1Estadio TSM Corona,
Torreón

2011. július 29. (péntek)

 2011. 07. 29.Péntek02:00CEST2011.07.28. (Cs) 20:00 EDT
Juventus Torino
 
Chivas Guadalajara
1-0Certer-Finley Stadium,
Raleigh, NC, USA
Selejtező2011. 07. 29.Péntek02:00 CEST2011.07.28. (Cs) 19:00 CDT
Monarcas Morelia
Tempête FC
5-0Estadio Morelos,
Morelia
Selejtező2011. 07. 29.Péntek04:00 CEST2011.07.28. (Cs) 20:00 CST
Alianza FC
FC Dallas
0-1Estadio Cuscatlán,
San Salvador, ESA
Selejtező2011. 07. 29.Péntek04:00 CEST2011.07.28. (Cs) 20:00 CST
Motagua
Municipal
4-0Estadio Tiburcio Carías Andino,
Tegucigalpa, HON
F-
csoport
1. forduló
2011. 07. 29.Péntek21:30 CEST2011.07.29. (P) 14:30 COT
Anglia
U-20
Koreai NDK
U-20
0-0Estadio Atanasio Girardot,
Medellín, COL

2011. július 30. (szombat)

E-
csoport
1. forduló
2011. 07. 30.Szombat00:30 CEST2011.07.29. (P) 17:30 COT
Ausztria
U-20
Panama
U-20
0-0Estadio Olimpico Jaime Morón León, Cartagena, COL
F-
csoport
1. forduló
2011. 07. 30.Szombat00:30 CEST2011.07.29. (P) 17:30 COT
Argentína
U-20
Mexikó
U-20
1-0Estadio Atanasio Girardot,
Medellín, COL
E-
csoport
1. forduló
2011. 07. 30.Szombat04:00 CEST2011.07.29. (P) 21:00 COT
Brazília
U-20
Egyiptom
U-20
1-1Estadio Metropolitano Roberto Meléndez, Barranquilla, COL

2011. július 31. (vasárnap)

2.
forduló
2011. 07. 31.Vasárnap00:00 CEST2011.07.30. (Szo) 17:00 CDT
Cruz Azul
Atlas
2-1Estadio Azul,
Mexikóváros
2.
forduló
2011. 07. 31.Vasárnap00:00 CEST2011.07.30. (Szo) 17:00 CDT
Querétaro
Tigres UANL
0-0Estadio La Corregidora,
Querétaro
A-
csoport
1. forduló
2011. 07. 31.Vasárnap00:00 CEST2011.07.30. (Szo) 17:00 COT
Mali
U-20
Koreai Köztársaság U-20
0-2Estadio Nemesio Camacho
(El Campín), Bogotá, COL
B-
csoport
1. forduló
2011. 07. 31.Vasárnap00:00 CEST2011.07.30. (Szo) 17:00 COT
Kamerun
U-20
Új-Zéland
U-20
1-1Estadio Olimpico Pascual Guerrero, Cali, COL
 2011. 07. 31.Vasárnap01:00CEST2011.07.30. (Szo) 18:00 CDT
FC Barcelona
Manchester United
1-2FedEXField,
Landover, MD, USA
2.
forduló
2011. 07. 31.Vasárnap02:00 CEST2011.07.30. (Szo) 19:00 PDT
Monterrey
Club Tijuana
4-2Estadio Tecnológico,
Monterrey
2.
forduló
2011. 07. 31.Vasárnap02:00 CEST2011.07.30. (Szo) 19:00 CDT
Santos Laguna
Atlante
3-0Estadio TSM Corona,
Torreón
A-
csoport
1. forduló
2011. 07. 31.Vasárnap03:00 CEST2011.07.30. (Szo) 20:00 COT
Kolumbia
U-20
Francia-ország
U-20
4-1Estadio Nemesio Camacho
(El Campín), Bogotá, COL
B-
csoport
1. forduló
2011. 07. 31.Vasárnap03:00 CEST2011.07.30. (Szo) 20:00 COT
Portugália
U-20
Uruguay
U-20
0-0Estadio Olimpico Pascual Guerrero, Cali, COL
2.
forduló
2011. 07. 31.Vasárnap03:45 CEST2011.07.30. (Szo) 20:45 CDT
San Luis
Estudiantes Tecos
2-1Estadio Alfonso Lastras Ramírez,
San Luis Potosí
2.
forduló
2011. 07. 31.Vasárnap19:00 CEST2011.07.31. (V) 12:00 CDT
Monarcas Morelia
Pumas UNAM
0-1Estadio Morelos,
Morelia
2.
forduló
2011. 07. 31.Vasárnap19:00 CEST2011.07.31. (V) 12:00 CDT
Toluca
Club América
1-1Estadio Nemesio Diez,
Toluca
2.
forduló
2011. 07. 31.Vasárnap19:00 CEST2011.07.31. (V) 12:00 CDT
Puebla
Pachuca
2-2Estadio Cuauhtémoc,
Puebla
C-
csoport
1. forduló
2011. 07. 31.Vasárnap22:00 CEST2011.07.31. (V) 15:00 COT
Costa Rica
U-20
Spanyol-ország
U-20
1-4Estadio Palogrande,
Manizales, COL
D-
csoport
1. forduló
2011. 07. 31.Vasárnap22:00 CEST2011.07.31. (V) 15:00 COT
Nigéria
U-20
Guatemala
U-20
5-0Estadio Centenario,
Armenia, COL
29. hét
2011. július 18-24.
30. hét
2011. július 25-31.
31. hét (H - Cs)
2011. augusztus 1-4.
Utoljára frissítve: 2011.07.01. 01:05 Szerző: KaszaP

Szólj hozzá!

Címkék: naptár

MexiFoci naptár: 2011. / 29. hét

28. hét
2011. július 11-17.
29. hét
2011. július 18-24.
30. hét
2011. július 25-31.

2011. július 18. (hétfő)

Negyed-
döntő
2011. 07. 18. Hétfő 00:15 CEST 2011.07.17. (V) 19:15 ART
Chile
Venezuela
1-2 Estadio del Bicentenario,
San Juan, ARG

2011. július 19. (kedd)

  2011. 07. 19. Kedd 04:00 CEST 2011.07.18. (H) 19:00 PDT 
Vancouver Whitecaps
(MLS "W")
Manchester City
1-2 Empire Field,
Vancouver, BC, CAN

2011. július 20. (szerda)

Elődöntő 2011. 07. 20. Szerda 02:45 CEST 2011.07.19. (K) 21:45 ART
Peru
Uruguay
0-2 Estadio Ciudad de La Plata,
La Plata, ARG

2011. július 21. (csütörtök)

Elődöntő 2011. 07. 21. Csütörtök 02:45 CEST 2011.07.20. (Sze) 21:45 ART
Paraguay
Venezuela
0-0
11-es:
5:3
Estadio Malvinas Argentinas,
Mendoza, ARG
  2011. 07. 21. Csütörtök 05:00 CEST 2011.07.20. (Sze) 20:00 PDT
Chivas Guadalajara
Real Madrid
0-3 Qualcomm Stadium,
San Diego, CA, USA

2011. július 23. (szombat)

1.
forduló
2011. 07. 23. Szombat 03:10 CEST 2011.07.22. (P) 20:10 CDT
Estudiantes Tecos
Toluca
1-2 Estadio 3 de Marzo,
Zapopan
3.
helyért
2011. 07. 23. Szombat 21:00 CEST 2011.07.23. (Szo) 16:00 ART
Peru
Venezuela
4-1 Estadio Ciudad de La Plata,
La Plata, ARG
  2011. 07. 23. Szombat 23:00 CEST 2011.07.23. (Szo) 16:00 CDT 
Chicago Fire (MLS "E")
Manchester United
1-3 Soldier Field,
Chicago, IL, USA

2011. július 24. (vasárnap)

  2011. 07. 24. Vasárnap 01:00 CEST 2011.07.23. (Szo) 19:00 EDT
Juventus Torino
Sporting Lisboa
1-2 BMO Field,
Toronto, ON, CAN
  2011. 07. 24. Vasárnap 03:00 CEST 2011.07.23. (Szo) 21:00 EDT 
Philadelphia Union
(MLS "E")
Real Madrid
1-2 Lincoln Financial Field,
Philadelphia, PA, USA
1.
forduló
2011. 07. 24. Vasárnap 03:45 CEST 2011.07.23. (Szo) 20:45 CDT 
Atlas
Puebla
0-1 Estadio Jalisco,
Guadalajara
1.
forduló
2011. 07. 24. Vasárnap 04:00 CEST 2011.07.23. (Szo) 21:00 CDT 
Atlante
Chivas Guadalajara
0-2 Estadio Quintana Roo,
Cancún
1.
forduló
2011. 07. 24. Vasárnap 19:00 CEST 2011.07.24. (V) 12:00 CDT 
Pumas UNAM
San Luis
2-0 Estadio Olimpico Universitario,
Mexikóváros
Döntő 2011. 07. 24. Vasárnap 21:00 CEST 2011.07.24. (V) 16:00 ART
Uruguay
Paraguay
3-0 Estadio Monumental,
Buenos Aires, ARG
  2011. 07. 24. Vasárnap 22:00 CEST 2011.07.24. (V) 13:00 PDT
Los Angeles Galaxy
(MLS "W")
Manchester City
1-1
11-es:
6:7
The Home Depot Center,
Carson, CA, USA
1.
forduló
2011. 07. 24. Vasárnap 23:00 CEST 2011.07.24. (V) 16:00 CDT 
Club América
Querétaro
2-1 Estadio Azteca,
Mexikóváros
28. hét
2011. július 11-17.
29. hét
2011. július 18-24.
30. hét
2011. július 25-31.
Utoljára frissítve: 2011.07.01. 01:04 Szerző: KaszaP

Szólj hozzá!

Címkék: naptár

MexiFoci naptár: 2011. / 28. hét

27. hét
2011. július 4-10.
28. hét
2011. július 11-17.
29. hét
2011. július 18-24.

2011. július 11. (hétfő)

Döntő 2011. 07. 11. Hétfő 01:00 CEST 2011.07.10. (V) 18:00 CDT
Uruguay
U-17
Mexikó
U-17
0-2 Estadio Azteca,
Mexikóváros

2011. július 12. (kedd)

A-
csoport
3. forduló
2011. 07. 12. Kedd 02:45 CEST 2011.07.11. (H) 21:45 ART
Argentína
Costa Rica
3-0 Estadio Mario Kempes,
Córdoba, ARG

2011. július 13. (szerda)

C-
csoport
3. forduló
2011. 07. 13. Szerda 00:15 CEST 2011.07.12. (K) 19:15 ART
Chile
Peru
1-0 Estadio Malvinas Argentinas,
Mendoza, ARG
C-
csoport
3. forduló
2011. 07. 13. Szerda 02:45 CEST 2011.07.12. (K) 21:45 ART
Uruguay
Mexikó
1-0 Estadio Ciudad de La Plata,
La Plata, ARG
Elődöntő 2011. 07. 13. Szerda 18:00 CEST 2011.07.13. (Sze) 18:00 CEST
Francia-ország
(női)
Egyesült Államok
(női)
1-3 Stadion im Borussia-Park, Mönchengladbach, GER
Elődöntő 2011. 07. 13. Szerda 20:45 CEST 2011.07.13. (Sze) 20:45 CEST
Japán
(női)
Svédország
(női)
3-1 Commerzbank-Arena,
Frankfurt am Main, GER

2011. július 14. (csütörtök)

B-
csoport
3. forduló
2011. 07. 14. Csütörtök 00:15 CEST 2011.07.13. (Sze) 19:15 ART
Paraguay
Venezuela
3-3 Estadio Padre Ernesto Martearena, Salta, ARG
  2011. 07. 14. Csütörtök 02:00 CEST 2011.07.13. (Sze) 20:00 EDT
New England Revolution (MLS "E")
Manchester United
1-4 Gillette Stadium,
Foxborough, MA, USA
B-
csoport
3. forduló
2011. 07. 14. Csütörtök 02:45 CEST 2011.07.13. (Sze) 21:45 ART
Brazília
Ecuador
4-2 Estadio Mario Kempes,
Córdoba, ARG

2011. július 16. (szombat)

3.
helyért
2011. 07. 16. Szombat 17:30 CEST 2011.07.16. (Szo) 17:30 CEST
Svédország
(női)
Francia-ország
(női)
2-1 Wirsol Rhein-Neckar-Arena,
Sinsheim, GER
Negyed-
döntő
2011. 07. 16. Szombat 21:00 CEST 2011.07.16. (Szo) 16:00 ART
Kolumbia
Peru
0-2 Estadio Mario Kempes,
Córdoba, ARG

2011. július 17. (vasárnap)

Negyed-
döntő
2011. 07. 17. Vasárnap 00:15 CEST 2011.07.16. (Szo) 19:15 ART
Argentína
Uruguay
1-1
11-es:
4:5
Estadio Cementario de Elefantes,
Santa Fe, ARG
  2011. 07. 17. Vasárnap 02:00 CEST 2011.07.16. (Szo) 17:00 PDT 
Club América
Manchester City
0-2 AT&T Park,
San Francisco, CA, USA
  2011. 07. 17. Vasárnap 04:00 CEST 2011.07.16. (Szo) 19:00 PDT
Los Angeles Galaxy
(MLS "W")
Real Madrid
1-4 LA Memorial Coliseum,
Los Angeles, CA, USA
Döntő 2011. 07. 17. Vasárnap 20:45 CEST 2011.07.17. (V) 20:45 CEST
Japán
(női)
Egyesült Államok
(női)
2-2
11-es:
3:1
Commerzbank-Arena,
Frankfurt am Main, GER
Negyed-
döntő
2011. 07. 17. Vasárnap 21:00 CEST 2011.07.17. (V) 16:00 ART
Brazília
Paraguay
0-0
11-es:
0:2
Estadio Ciudad de La Plata,
La Plata, ARG
27. hét
2011. július 4-10.
28. hét
2011. július 11-17.
29. hét
2011. július 18-24.
Utoljára frissítve: 2011.07.01. 01:03 Szerző: KaszaP

Szólj hozzá!

Címkék: naptár

süti beállítások módosítása