Magyar idő szerint vasárnap este hét órakor megkezdi őszi szereplését a tavaszi bajnok Pumas UNAM gárdája. A fővárosi egyetemisták nevéhez fűződik a megosztott bajnokságok egyedüli címvédése: a 2004-es évben a Clausurát és az azt követő Aperturát is sikerült megnyerniük. 2011-ben - legalábbis számomra - nagy meglepetés lenne a Pumák hasonló sikere.
A nyáron ugyanis meglehetősen meggyengült a Pumas csapata. Egyetlen játékost sem igazoltak, viszont távozott az alapembernek számító Israel Castro, sőt egy héttel az Apertura kezdése előtt az egyik fix csatár, a paraguayi Dante López is bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a lejárt szerződését. A csapat másik paraguayi játékosa, a csapatkapitány Darío Verón a válogatottal éppen ma este játszik a Copa América döntőjében Uruguay ellen. A San Luis elleni találkozó pikantériáját adja, hogy a Pumák hátsó alakzatában tavasszal szinte mindig szereplő Jehu Chiapas ezúttal a vendégeket fogja erősíteni.
A San Luis másik jelentős szerzeménye a nem is olyan régen még válogatott hálóőr, Oscar Pérez, aki a tavalyi évben a kieső Necaxa színeiben játszott. Első ránézésre azt mondhatnánk, nem túl jó ómen a kieső csapat kapusát megvenni, de a tavaszi táblázatra ránézve azt láthatjuk, hogy a Necaxa a harmadik legkevesebb (!) gólt kapta, 17 mérkőzésen mindössze 15 alkalommal rezdült meg Pérez hálója. A San Luis perui csatára, Wilmer Aguirre 2008 óta nem tud hazája válogatottjának közelébe jutni, így kimaradt a tegnap este elnyert Copa América bronzból. Ennek ellenére veszélyes támadóról van szó, kontrából bármikor képes gólt szerezni.
Oddsok
| Saját tipp: Pumas. Az átigazolási szezonban bekövetkezett gyengülés ellenére a találkozó esélyese egyértelműen a bajnok fővárosi gárda. Maradt azért még éppen elég jó játékos a keretben, többek között a tavaszi idegenbeli siker alkalmával hatalmas bombagólt szerző Martin Bravo. Ha a mérkőzés elején nem is biztos, hogy előnyhöz jutnak, az utolsó negyedórára valószínűleg hatalmas nyomásnak teszik ki a san luisi védelmet. |
Kedvcsinálónak íme a tavaszi meccs összefoglalója, benne egy először berúgott, majd megismételve kihagyott Aguirre tizenegyessel.: