2010 nyarán a szebb napokat látott Necaxa gárdája retúrjegyet váltott a Primera Divisionba. A dél-afrikai vb-n a Tri hálóját őrző Oscar Pérezzel a kapujában az aguascalientesi csapat az egyik legkevesebb gól kapta ugyan, a gyatra támadójáték miatt azonban győzelmeket elvétve arattak. Ugyan sem az Aperturában, sem a Clausurában nem ők lettek az utolsók, az egész szezon viszonylatában mégis a 18. helyen zártak. Mégsem emiatt búcsúztak az első osztálytól. A kiesés rendszere ugyanis ennél lényegesen bonyolultabb.
Történeti gyökerek
Noha Mexikóban már 1902 óta rúgják hivatalosan a bőrt, az első professzionális bajnokságot 1943-ban írták ki 'Liga Mayor' elnevezéssel. Az első hét szezonban még nem volt kieső, legfeljebb megszűnt néhány egyesület. A másodosztályt 1950-ben hozták létre, ezzel egyidejűleg a 'Liga Mayor' elnevezés helyébe a 'Primera Divison' lépett. A létszámot fél évtizeden át tizenkét csapatban maximalizálták, így viszonylag szűk átjárást biztosítottak az alsóbb osztályból: mindössze egy kieső volt. Ez a szám a mai napig megmaradt, dacára annak, hogy a Primera Division létszáma 1955-ben tizennégyre, 1964-ben tizenhatra, majd 1970-ben, a Liguilla rendszer bevezetésekor tizennyolcra, majd 1974-ben húszra emelkedett. A létszám két évtizeden keresztül stabilizálódott, sőt átmenetileg az 1986-os vb-t követően huszonegyre nőtt, mivel a világbajnokság évében nem volt hivatalos első osztályú bajnokság és így kieső sem, a második ligából viszont volt feljutó csapat.
A tizennyolc csapatos mezőnyre egy éves átmenettel 1995-re álltak vissza, majd egy évre rá bevezették az őszi/tavaszi külön bajnokságok rendszerét. Az ezredfordulón volt még egy sikertelen kísérlet a húsz csapatos Primrea Divisionra, ez azonban két szezon után kudarcot vallott. A kiesők száma mégsem változott, legfeljebb a létszámcsökkentések idején.
1968-ig a bajnokság utolsó helyezettje automatikusan búcsúzott. Ezt követően jött az első bonyolított szisztéma: ha az utolsó előtti és a sereghajtó között kevesebb, mint négy pont volt a különbség, osztályozót rendeztek. (A győzelemért ekkor két pont járt.) Az utolsó párharcra 1985-ben a Necaxa és a Zacatepec között került sor. A bajnokságban ugyan két pont hátránnyal utolsó Necaxa kettős győzelemmel bennmaradt, a visszavágót követő botrányok miatt azonban az osztályozókat eltörölték. Pár évig újra a sereghajtó búcsúzott, majd az 1991/92-es szezontól kialakult a máig élő rendszer.
A kiesés rendszere az elmúlt húsz évben
Részben logikus a gondolat, hogy ilyen szűk átjáró esetén egy szezonbeli rossz teljesítmény ne vezethessen nagy múltú klubok bukásához. Az 1991/92-es idénytől a kiesés tekintetében a megelőző három év átlagteljesítménye dönt, az a csapat búcsúzik, amelyik ebben az időszakban a legalacsonyabb mérkőzésenkénti pontátlagot mutatja fel.
Az újoncok ezáltal nehezebb helyzetbe kerülnek, egy vagy két szezon alatt kell viszonylag stabil, a bennmaradáshoz elégséges teljesítményt felmutatniuk. Jellemző, hogy a kiesők negyede egy éven belül, ötöde két éven belül búcsúzott. A Necaxa idén már a Clausura 15. fordulójában búcsúzott, általában azonban az utolsó fordulóig kiélezett a verseny. Azonos hányados esetén a gólkülönbség dönt, ezzel maradt benn 2006-ban a San Luis, illetve 1999-ben a Monterrey. Igaz, utóbbi szezonban a kieső poszton záró Puebla sem bánkódott sokat, egyszerűen megvették a másodosztály feljutójának, az Unión de Curtidoresnek a játékjogát, így ősszel is a Primera Divisionban folytathatták. A szövetség a honlapján fordulóról fordulóra közzéteszi az aktuális állást, de oly sok minden mellett természetesen a 'descenso'-nak is tematikus blogja. |
Az elmúlt húsz év kiesői
* - Két pontos győzelemmel számolva. |
Érdekes esetek
Bejuthat-e a kieső a Liguillába?
Az utolsó teljes szezonban, 1996-ban a Tigres UANL 49 ponttal a 9. helyen végzett a húszcsapatos mezőnyben, csoportmásodikként jogot szerzett a rájátszásban (Repechaje) való szereplésre, ahonnan a Liguillába jutott. Itt ugyan a későbbi bajnok Necaxa már a negyeddöntőben búcsúztatta, de a Tigriseknek mégis megvolt az elméleti esélyük arra, hogy úgy nyerjék meg a bajnoki címet, hogy a legrosszabb hányadossal egyidejűleg a kieső hely is az övék.
A hasonló problémákat megelőzendő az osztott szezonok Clausura bajnokságában a már kiesett csapatok nem vehetnek részt az egyenes kieséses szakaszban. Így a 2001-es szezonban az Atlante csoportelsőként maradt ki a legjobb nyolc mezőnyéből, dacára annak, hogy (a létszámemelés miatt) végül osztályozón megőrizte az élvonalbeli tagságát. (Ez a Clausura azért is különleges, mert a Superlíder Club América végül csak 28 ponttal végzett, máig ez a legkevesebb, ami alapszakaszbeli első helyet ért.)
A Dorados most 13. lenne
Nem volt ekkora szerencséje minden idők legdrámaibb véghajrája vesztesének, a Dorados de Sinaloának 2006-ban. Egy fordulóval a zárás előtt még három csapat volt érintett a kiesés szelétől. Közülük a leggyengébb szezonbeli teljesítményt a Veracruz nyújtotta, viszont az ő hányadosukat hat idény alapján számolták. Nekik egy döntetlen már elegendő volt ahhoz, hogy elérjék a biztos bennmaradást jelentő átlagot. Ezt hazai pályán a Monarcas Morelia ellen teljesítették is. A Dorados sem volt reménytelen helyzetben, ha legyőzik a Pumast nemhogy bennmaradnak a négy szezon alapján számolt átlagukkal, de biztos helyük van a Liguillában is. Mivel a párhuzamosan zajló mérkőzésen, a rivális újonc San Luis a hatodik perctől kezdve vesztésre állt, a sinaloaiak egyértelműen az ikszre játszottak. A dráma akkor tetőzött, amikor a San Luis előbb a 88. percben kiegyenlített, majd a hosszabbítás második percében a győzelmet is megszerezte. A Dorados minden idők legmagasabb átlagával a 8. helyről a másodosztályba szorult, a Liguillába a Monarcas Morelia került helyettük. A San Luis végül egészen a döntőig menetelt, ahol végül a visszavágó 78. percében szerzett tizenegyesgól döntött a Pachuca javára.
Az 1,2059-es hányados idén tavasszal a 12-13. helyre lett volna elegendő.
A végzetes pontlevonás
Érdekes szabályai a mexikói pontvadászatnak a fiatal játékosok kötelező szerepeltetésére vonatkozó rendelkezések. (A jövőben mindenképpen megér egy blogbejegyzést!) Jelenlegi témánk szempontjából ennek a korábban 'Regla 20/11' néven ismert kötelezésnek annyiban van jelentősége, hogy a 2006-os Aperturában az újonc Querétaro nem teljesítette és ezért a szezon végén három pont levonásával büntették. Ez a szankció érvényesült az évvégi "elszámolásnál" is, így a Querétaro átlagát nem 40, hanem csak 37 pont alapján vonták meg. Ha az őszi pontvadászatban megfelelő ideig szerepeltek volna ifik a querétaroi csapatban, akkor nem ők, hanem az egy évvel később Clausurát nyerő Santos Laguna búcsúzott volna 2007 nyarán a Primera Divisiontól!
Számít-e a Necaxa 2008/2009-es szezonja?
A Necaxa a 2008/2009-es évben az ideihez hasonló, csapnivaló teljesítményt nyújtott. Az ekkor megszerzett 31 ponttal olyan mértékben sikerült lerontani a megelőző évek átlagát, hogy kiesés lett a vége. Az aguascalientesi csapat a következő évben az Apertura és a Clausura küzdelmeit is megnyerve azonnal visszatért a másodosztályból. Az átlagszámításnál egy éve ilyenkor tiszta lappal kezdtek, holott a más csapatoknál beszámító 2008/2009-es szezonban nekik is volt értékelhető eredményük. Utólag persze elmondhatjuk, hogy a végeredményen nem változtatott volna: 2010/11-ben sikerült megismételni a két évvel ezelőtti 31 pontot, így a Necaxa hányadosa 68 mérkőzés figyelembevételével is 0,9118 lett volna, ami a leggyengébb átlag azóta, amióta három pontos győzelemmel számolnak.
Kiesési rangadó az utolsó fordulóban
A hároméves periódus sajátossága, hogy az idei eredményeknek még 2014-ben is lehet hatása. Nem mindegy tehát, hogy az alsó régióban tanyázó csapatok mit játszanak egymás ellen. Így a 2011-es Clausura zárófordulójának Jaguares Chiapas - FC Querétaro összecsapásáról sem mondhatjuk, hogy teljesen érdektelen lett volna. Hiába dőlt el, hogy a Necaxa esik ki, és hiába szorult ki mindkét csapat a Liguillából, az idei évre nézve nem kizárt, hogy sorsdöntő győzelmet aratott a Jaguares.
Fordított eredmény esetén a két gárda helye felcserélődne az Apertura 2011 nyitánya előtti táblázaton:
Átlagok az Apertura 2011 előtt:
|