Mint a korábbi bejegyzésben írtam, Mexikót a 2012-es londoni olimpiára készülő csapat képviseli a Copa Américán. Az olimpiai focitorna szabályai alapján a versenyen egy tizennyolc fős keret vehet részt, melyben csak három játékos lehet 1989. január 1. előtti születésű. Ehhez képest a Copa América keretei huszonhárom fősek, így a CONCACAF további két idősebb labdarúgó szerepeltetését engedélyezte a mexikói szövetség számára. A képet tovább árnyalja, hogy Mexikónak az 1989-es évjáratú csapata eredményeit tekintve elmarad az eggyel idősebb és a kettővel fiatalabb generációtól is. Mindezekből kifolyólag a világ első számú legvegyesebb társasága vágott neki a júniusi - mint később kiderült, botrányokkal övezett - felkészülési folyamatnak.
Generációk
A mexikói labdarúgás egyik legnagyobb sikerét az 1988-as születésű korosztály érte el, melynek tagjai 2005-ben megnyerték a Peruban rendezett 17 éven aluliak világbajnokságát. A torna gólkirálya Carlos Vela, második legjobb játékosa Giovani Dos Santos azonban mindketten 1989-ben születtek. Ezzel szemben az ehhez a generációhoz tartozó Javier "Chicharito" Hernández sérülése miatt nem szerepelt a világbajnokságon.
Mivel a FIFA a 17 éves korosztály mellett a 20 éveseknek szervez kétévente világbajnokságot, így az 1988-asok vagy csatlakoztak a náluk egy évvel idősebbekhez vagy kimaradtak a további versengésekből. A 2007-es U20-as világbajnokságon a Velával, Gio Dos Santos-szal és Chicharitoval kiálló Tri Sub-20 négy sima győzelem után csak a későbbi győztes argentinok előtt hajtott fejet a negyeddöntőben.
Az 1989-es generáció számára az első megmérettetés az U20-as vb selejtezője volt 2009-ben, azonban a csapat három meccsen egy szerzett ponttal utolsó lett a csoportjában és így nem jutott ki a magyar válogatott számára szép emlékű egyiptomi világbajnokságra. Megjegyzendő, hogy bár születésénél fogva mind Vela mind Dos Santos játszhatott volna a selejtezőkben, ennek a csapatnak nem voltak tagjai.
Hasonlóképpen sikertelennek bizonyult az 1990-es születésű garnitúra is, címvédőként, három döntetlennel bukták el a 2007-es U17 vb selejtezőit. Érdekesség, hogy ennek a keretnek már akkor, 14 évesen tagja volt (noha pályára nem lépett) a Copa América keretben is szereplő Kristian Álvarez.
Az 1991-es generációnak azonban már nagyobb reményei lehetnek. Simán, pontveszteség nélkül, öt meccsen 18-2-es gólkülönbséggel behúzták tavasszal az augusztusi U20-as vb selejtezőit, majd a magyar csapatot simán verve, némi szerencsével ugyan, de elődöntősök voltak a júniusi touloni tornán. A harmadik helyet végül tizenegyesekkel bukták el az olaszokkal szemben.
Az 1992-es évjárat eddig csak a két évvel ezelőtti nigériai világbajnokságon tudta megméretni magát. Ott a brazilok csoportbeli legyőzését követően a nyolcaddöntőben 11-esekkel kaptak ki Dél-Koreától. (Az 1994-esek ezt máris túlszárnyalták, holnap hajnalban játszanak a franciákkal a saját szervezésű U07-es vb-n az elődöntőbe jutásért.)
Az elátkozott június
A Clausura májusi befejezését követően három (az U17-esekkel négy) különböző mexikói válogatott vágott neki a felkészülésnek: a "nagy" Tri az Arany Kupára, az olimpiai csapat a Copa Américára, míg az U20-asok az augusztusi vb-re készültek. Utóbbiak közül a touloni tornát követően többen csatlakoztak az olimpiai csapathoz, míg a Copa Américára készülők közül öt játékos végül a Copa Oron kötött ki.
Történt ugyanis, hogy a nagyválogatott Kuba elleni találkozójának napján kiderült, a csapat öt játékosának májusi doppingtesztje pozitívnak bizonyult. Mint utóbb kiderült a megengedettnél magasabb clenbuterol bevitel valószínűleg fertőzött marhahúsnak köszönhető, a napokban jelentették be, hogy további labdarúgók szervezetében is kimutatható csekélyebb mértékű doppingszer. Egy darabig bizonytalan volt, hogy delegálhatnak-e újabb játékosokat a nyomban eltiltottak helyére, végül a CONCACAF engedélyezte, hogy az elődöntőre és a döntőre mások foglalhassák el a helyüket. Így lett hivatalosan a keret tagja Luis Ernesto Michel, Héctor Reynoso, Paul Aguilar, Marco Fabián és Hiram Mier. Közülük Aguilar a Honduras elleni hosszabbításban pályára is lépett, míg Reynoso, harminc éves korában a döntőn ünnepelte első válogatottbeli szereplését. (Érdekesség, hogy annak a megsérült Rafa Márqueznek a helyére állt be, aki az első meccsen nem is volt kezdő. Eredetileg ugyanis Dzsudzsák eindhoveni csapattársával, a dopping miatt eltiltott Francisco "Maza" Rodríguezzel számolt a védelem közepén "Chepo" De la Torre.)
Közben az U22-es gárda is gyűrte az előkészületi meccseket, meglehetősen vegyes eredménnyel:
2011.06.11. | Mexikó U22 | Venezuela | 0-3 | 0-1 Guerra (13'), 0-2 Arizmendi (64'), 0-3 Vizcarrondo (90') | |
Szo | Dallas (USA) | ||||
2011.06.15. | Mexikó U22 | Independiente Medellin (COL) | 2-2 | 0-1 Arboleda (21'), 1-1 Cortés (35'), 2-1 Fabián (43'), 2-2 Pardo (54') | |
Sze | Tijuana (MEX) | ||||
2011.06.22. | Kolumbia | Mexikó U22 | 0-0 | ||
Sze | Pereira (COL) | ||||
2011.06.25. | Ecuador | Mexikó U22 | 0-1 | 0-1 Fabián (72') | |
Szo | Quito (ECU) | ||||
2011.06.27. | Mexikó U22 | Bolívia | 1-0 | 1-0 Ponce (60') | |
K | Buenos Aires (ARG) |
Az utolsó meccsek már bizakodásra adtak okot, az ellenfelek összeállítása ugyanis nagyban megegyezett azzal, amivel a Copa Américán pályára léptek. Bolívia konkrétan ugyanabban a felállásban kapott ki a mexikói csapattól, amiben négy napra rá Argentínával döntetlent ért el. (Igaz ennek a zárt kapus meccsnek még az interneten is vajmi kevés nyomát lehet találni, konkrétan a cserékre semmilyen utalást nem leltem.)
A bolíviai siker másnapján aztán robbant a bomba: a keret nyolc tagját rendzavarásra hivatkozva hazazavarták az edzőtáborból. A hírek szerint a focisták örömlányokat fogadtak a szállodában. A kieső labdarúgók a csapat gerincét adták, így jelenleg gyakorlatilag megjósolhatatlan, hogy mire lesz képes a felforgatott Tri a Chile elleni nyitómérkőzésen.
A végső keret
Hosszas kutatómunka után sikerült összeállítani a fenti táblázatot*, mely tartalmazza a kerettagok korosztályos válogatottbeli előéletét, illetve a júniusi felkészülési mérkőzéseken való szereplést. A - vulgárisan szólva - kurvázás miatt menesztett nyolc labdarúgót pirossal jelöltem. Mint látható a legtöbbjük általában kezdő (K) volt, de legalább csereként (Cs) minimum pályára léptek. Sárga színnel kiemelve a túlkoros, 1989 előtti születésű labdarúgók láthatók. Megjegyzem, a Wikipedia részben pontatlan, az "A" válogatottak elleni felkészülési mérkőzéseket nagyválogatottbeli szereplésként tünteti fel, dacára annak, hogy ezek a mexikói szövetség honlapján nem így szerepelnek. A táblázatban - természetesen - az utóbbit vettem figyelembe.
A kereten kívül nem teljesen egyértelmű a szakvezetés kérdése sem. Szintén a Wikipedián az "A" csapat szövetségi kapitánya, José Manuel "Chepo" de la Torre van feltüntetve edzőként, ezzel szemben a Chile elleni találkozóra keretet a felkészülési mérkőzéseken a csapatot irányító Luis Fernando Tena hirdetett.
Ennek alapján magyar idő szerint holnap hajnali 3/4 háromkor az alábbi tizenegy kezd: Michel - Aguilar, Araujo, Reynoso, Mier, Chávez - Enríquez, Reyes - Peralta, Gio Dos Santos, Márquez Lugo. Az összeállítás alapján valószínűsítem, hogy a középpályát a chileiek fogják uralni. Viszont a Monarcas Morelia támadója, a Clausura társgólkirálya, Rafa Márquez Lugo a szezonban többször bizonyította, hogy kontrából képes bármilyen védelmet lefutni, így a mérkőzés egyáltalán nem tűnik lefutottnak.
Szóval: Vamos Tricolor!
* A táblázatot eredetileg az excelből importálva szerettem volna feltenni, ez azonban ötödik nekifutásra sem sikerült, így maradt a képként való beillesztés. Sebaj, idővel csak beletanulok ebbe.