2013. márc. 26. kedd |
|||
Az elmúlt két évben négyszer mérkőzött meg az Egyesült Államokkal a Tri. A CONCACAF Arany Kupa döntőjének 4-2-es felszabadult játékát a 2011 nyarán hivatalba állt Jürgen Klinsmann dirigálta amerikai csapat ellen egyszer sem sikerült visszahozni. Két barátságos mérkőzés (1-1 és 0-1) után ezúttal is csak egy gólnélküli döntetlen jött össze, bár a bejegyzés alján található statisztika igen beszédes: a 19 mexikói lövésből csak 3 ment a kapu felületére, ellenben az USA részéről mindössze egy próbálkozást lehetett regisztrálni.
Három döntetlennel kezdődött az év a mexikói válogatott számára, melyek közül talán a legfájóbb a pénteki hondurasi pontosztozkodás. Nem is meglepő, hogy a hazaiak egyenlítő gólját megelőző tizenegyest okozó Francisco 'Maza' Rodríguez kimaradt a keddi kezdőtizenegyből, helyére Club América-beli klubtársa, az olimpia bajnok Diego Reyes került. Az USA válogatottjában már pénteken is az Aston Villa portása, Brad Guzan védett, miután a szintén angliai Evertonban játszó első számú kapus, Tim Howard március elején sérülést szenvedett az Oldham elleni FA Kupa meccsen.
Lehetett rá számítani, hogy az amerikai hálóőrön nagyon sok minden fog múlni, Guzan meg is tett minden tőle tehetőt. A nyitó fotómontázs jobb oldali felvételén például Jesús Zavalát tarolta le tizenegyesgyanús módon, majd a kipattanóból származó lövést is bravúrral védte. A középső képen már a második félidő közepének vitatott szituációja látható: itt Maurice Edu szereli (?) Javier Aquinót. A történet akkor kerek, ha nem feledkezünk meg a Javier 'Chicharito' Hernández elleni (még első játékrészbeli) szintén tizenhatoson belüli kétes védelmi megmozdulásról sem. Persze minden másként alakult volna, ha az egyébként összeszokott Chicharito - Giovani dos Santos páros tőlük szokatlan módon nem egymást zavarva akarja megoldani a bal oldali képen látható helyzetet.
De elmondhatjuk azt is, hogy nem fájna a feje José Manuel 'Chepo' de la Torrénak akkor sem, ha a hosszabbítás perceinek össztüzéből legalább egy lövés beakad, de ezúttal hiányzott az a szerencse, ami 2012 néhány meccsén a Trit kísérte. Ettől még a mexikói válogatott a világ egyik legjobb csapata, ha úgy vesszük a 2013-as évben egyelőre veretlen is, de erre a három pontra mindenképpen nagy szükség lett volna.
Az este másik két meccse fél órával korábban kezdődött, így a mexikói-amerikai találkozó végére már tudni lehetett, hogy Honduras is elszenvedte első vereségét Panamában. A 2-0-ás hazai sikert hozó meccs első gólját mindjárt a második perceben a Toluca idegenlégiósa, Luis Tejada szerezte. Az aztékokon kívül egyetlen nyeretlen csapat maradt, Jamaica. A Reggae Boyz Costa Ricán szintén 2-0-ra kapott ki, így ők az utolsók a hexagonálban, míg a Tri három ponttal egyelőre az ötödik helyen áll. Jelenleg az öt pontos Panama vezet, igaz, a java még hátravan.