Magyar idő szerint holnap hajnali 3 óra 10 perckor, napra pontosan két hónappal a tavaszi Clausura döntője után kezdetét veszi a mexikói bajnokság 2011/12-es idénye. A nyitómérkőzésen a kiesési táblázat utolsó helyén tanyázó Estudiantes Tecos és a megosztott szezonok rekordbajnoka, a Toluca csap össze.
A korábban UAG névre hallgató (és azóta is következetesen annak rövidített) guadalajarai egyetemi csapat táján nagy volt a jövés-menés a nyáron: pontosan egy csapatnyi új szerzemény érkezett a három távozó helyére. Szükségük is lenne némi erősítésre, hiszen a 2009-ben felvett új néven még nem jutottak be a Liguillába és a kiesés elkerüléséért folytatott versenyben is elvesztették a 2008/2009-es év viszonylag jó eredményeit. Ehhez képest a távozók közt találjuk a csapat egyik leggólképesebb játékosát, Mauro Cejast, akit a Pachucától igazolt, körülbelül azonos képességű Hérculez Gómez hivatott helyettesíteni ebben az évben.
A Tolucánál nem történtek hasonlóan nagy átalakítások, pedig erre a csapatra is ráfért volna. A 2010-es tavaszi bajnoki cím után meglepetésre ez a gárda sem jutott be a tavalyi év egyik Liguillájába sem. A nyári izgalmakat az ő esetükbe a válogatott játékosok clenbuterol-ügye jelentette. A védő Edgar Dueñas és a brazíliai születésű, de mára mexikói állampolgár veterán csatár, Sinha is érintett volt a később tisztázódott doppingvádakban, melyekből legtöbbet a kapus, Alfredo Talavera profitált. Ő ennek köszönhetően vette át Guillermo Ochoa helyét a Tri hálója előtt és lett a Copa Oro győzelem egyik hőse.
Oddsok
| Saját tipp: Toluca. A két csapat legutóbbi három mérkőzésén összesen 19 gól született, a tavaszi összecsapás egyenesen "bundaszagúra" sikeredett, a Toluca hazai pályán 4-0-ás előnyt engedett ki a kezéből, úgy, hogy még egy öngólt is szereztek. Szerintem a Toluca nem engedhet meg magának még egyszer ilyen botlást a Tecos ellen. Ha megszerzik a vezetést, ezúttal meg is fogják tartani. A tavaszi meccsre tekintettel viszont ebben az esetben abszolút ellenjavallt a mérkőzésre fogadni! |
Kedvcsinálónak íme a tavaszi meccs összefoglalója: