2012. júl. 29. vasárnap |
![]() |
||
![]() |
Három meccses hullámvölgy után kezd magára találni a mexikói olimpiai válogatott. A B-csoport második fordulójában az afrikai zóna bajnokának, a négy francia- és egy spanyolországi légióssal felálló gaboni válogatottnak gyakorlatilag esélye sem volt a Tri Olímpico ellen. Az aztékok győzelmében elévülhetetlen érdemei vannak a gólpasszt adó és tizenegyest kiharcoló Oribe Peraltának, illetve az így született gólhelyzetet és büntetőt értékesítő Giovani dos Santosnak.
Luis Fernando Tena nem változtatott a koreaiak ellen gól nélküli döntetlent elérő kezdőcsapatán, míg a gaboni gárda azzal a tizeneggyel folytatta, amelyik a Svájc elleni 1-1-es mérkőzés végén a pályán volt.
A mexikói csapat már az első negyedórában jelezte, hogy mindenképpen a három pontra hajt, több veszélyes helyzetet is kialakítottak, de gólra váltani egyiket sem tudták. A gaboniak csak az első félidő közepétől vették át a kezdeményezést, de az általuk gyakorolt nyomás össze nem volt mérhető a kezdeti mexikói rohamokkal.
A szokásostól eltérően már a szünetben pályára lépett az egyetlen azték légiós, Giovani dos Santos, aki később a találkozó hősévé vált. Igaz, ehhez kellett az is, hogy végre magára találjon a felkészülési meccseken szinte bujkáló Oribe Peralta, aki fejessel és egy távoli lövéssel is veszélyeztetett, majd a 63. percben egy előre vágott labdára rajtolt kitűnően. Ugyan rosszul számolta ki a bőr pattanásait, de mindezt egy fenomenális kiugratással ellensúlyozta, amit dos Santos gólra is váltott.
A vezetés érezhetően megnyugtatta a Tri Olímpicót, szinte felüdülten kezdtek játszani. A korábbiakkal ellentétben Peralta húzódott ki bal szélre és próbált Marco Fabiánnal együttműködni. Hogy ebben a felállásban hosszú távon mire mentek volna nem tudtuk meg, mivel Tena lehozta a pályáról Fabiánt. Szükség is volt a helyére beálló, inkább védekező szellemű Javier Cortésra, mivel az afrikaiak minden erejüket összeszedve komoly támadásokba kezdtek, dacára annak, hogy a belső csatárok végül elkomolytalankodták azokat. A kihagyott gaboni lehetőségek megbosszulták önmagukat, a hosszabbítás első percében a jobb szélen feltűnő Peralta kiharcolt egy büntetőt, amit dos Santos annak rendje és módja szerint be is rúgott.
Sőt, a 3-0 is elérhető közelbe került: a 93. percben Jorge 'Chatón' Enríquez emelgetett az afrikai tizenhatoson belül és fordulásból leadott lövése alig kerülte el a kaput. Élesebb helyzetben talán másképp oldja meg...
Mexikó - Gabon 2-0 (0-0) Olimpiai csoportmérkőzés.
2012. július 29., 14:30 BST. Coventry, City of Coventry Stadium.
Vezette: Benjamin Williams (AUS). Asszisztensek: Matthew Cream (AUS), Hakan Anaz (AUS). Negyedik játékvezető: Ravshan Irmatov (UZB).
Mexikó: 1 José Corona (csk) - 15 Néstor Vidrio, 4 Hiram Mier, 13 Diego Reyes, 5 Dárvin Chávez - 11 Javier Aquino, 6 Héctor Herrera (14 Jorge Enríquez 48'), 3 Carlos Salcido, 16 Miguel Ponce (10 Giovani dos Santos 46') - 8 Marco Fabián (7 Javier Cortés 76') - 9 Oribe Peralta. Sz.k.: Luis Fernando Tena.
Gabon: 1 Didier Ovono (csk) - 2 Muller Dinda (3 Stevy Nzambe 85'), 13 Mabikov Boussoughou, 15 Henri Ndong, 17 Jerry Obiang (21 Samson Mbingui 83') - 10 Levy Madinda, 8 Alexander Ndoumbou (7 Allen Nono 70'), 4 Franck Engonga, 12 Merlin Tandjigora - 9 Pierre Aubameyang, 11 Axel Meye. Sz.k.: Claude Mbourounot.
Gólszerző: 1-0 dos Santos (63'), 2-0 dos Santos (11-esből, 90+2')
Sárga lap: Reyes (41'), Dinda (43'), Ndong (50'), Ndong (90+1').
Kiállítva: Ndong (90+1')
Az olimpiai labdarúgó-mérkőzésekhez meglehetősen nehéz videóösszefoglalót találni. A mexikói televízió-társaságok oldalain továbbra sincsen ilyen, a YouTube-ra közvetlenül a meccs után felkerült rossz minőségű felvétel is eltűnt azóta. Az alábbi videó esetében is gyanús, hogy előbb-utóbb eltávolítják:
A csoport másik mérkőzésén Dél-Korea 2-1-re győzött Svájc ellen, így a második forduló után a csoportot Mexikó vezeti, jobb gólkülönbséggel. A 92. percben szerzett tizenegyesgól egyidejűleg azt is jelenti, hogy a latin-amerikaik továbbjutásához már az is elég, ha Svájtól egy góllal kapnak ki, mivel az olimpián kivételesen a jobb gólkülönbség és nem az egymás elleni eredmény számít a pontegyenlőség esetén.
A további küzdelmek szempontjából minden bizonytalannak tűnik. A B-csoport első és második helyezettjére az 'A' jelű kvartett csapatai várnak. Itt Szenegál szinte biztos továbbjutó, miután legyőzte a legjobb négybe várt uruguayi alakulatot. Az egyesített brit gárda magabiztosan győzött az Egyesült Arab Emírségek ellen, így az utolsó körben a Nagy-Britannia-Uruguay találkozó szinte ki-ki meccsé vált.
A C-csoportban Brazília már biztos továbbjutó, Egyiptom után Fehéroroszország ellen is győztek Neymarék. Az utolsó fordulóban az arabokkal 1-1-et játszó Új-Zéland lesz a selecao ellenfele, így ebben a négyesben a fehérorosz-egyiptomi összecsapás ígérkezik döntő jelentőségűnek.
A felkészülési mérkőzésen Mexikót kis szerencsével legyőző Japán is a legjobb nyolc mezőnyébe jutott, a D-csoport második körében Marokkó ellen nyertek. A papírforma felfordítását Honduras tetőzte be. Jerry Bengtson mérkőzés eleji gólját a spanyol válogatott nem tudta kiegyenlíteni, így a győzhetetlennek tartott armada már a csoportkör után kénytelen hazakullogni. Kis túlzással állíthatjuk, hogy Sir Francis Drake ideje óta ilyen szégyen nem érte a spanyolokat Angliában.
A harmadik csoportkör mérkőzéseire, az eddigiekkel ellentétben egymással párhuzamosan kerül sor szerdán 18 órától, mint fentebb is jeleztem, Mexikó ellenfele Svájc lesz.